Nem így terveztem. Egyszer csak a kertesház csendjéből a belváros közepén találtam magam – egy nagy kutyával.
Az első napokban csak a betont láttuk. Próbakörök, bizonytalanság: hol lesz itt élet? Hol van fa, tér, szabadság?
Ő viszont nem gondolkodott túl sokat. Alkalmazkodott. Megoldotta.
Aztán mi is elkezdtük észrevenni: egy-egy fás utca, egy kutyafuttató, apró zöld szigetek a szürkében. Közben jött egy pofon is – megbetegedett a városi „szennytől”. Nem volt kérdés: tovább kerestem. Új útvonalakat. Jobb tereket.
És egy nap, fél év után… megálltam.
Ott volt a Duna.
A híd.
A túloldalon a Gellért-hegy.
15 perc.
Addig csak a betont láttam.
Néha nem a környezet változik meg – hanem a nézőpontunk.
Perspektívát váltani nem feladás.
Hanem folyamat.
Keresés.
Megoldás.
És néha egy kutya tanít meg rá.
