Szürke reggel.
A levegő hideg, a város már fent.
Doki rángat, indulni kell.
Arcomat csípi a reggeli szél, mégis valahogy nem ébredek fel.
Aztán szembejön egy idősebb nő.
Mosolyog. Nem rám, Dokira.
Egy sulis fiú is elmegy mellettünk.
Mosolyog Dokira.
Még egy, és még egy… ahogy haladunk az utcán.
Elkezdem számolni. A kutyafuttatóig húsz apró mosoly. Érzem, hogy jön vissza az energia.
Szinte megfoghatatlan pillanat,
mégis elcsíptem ma.
De jó érzés.
Kösz, Doki! 
Apró dolgok, nagy hatás.
Néha elég csak észrevenni, befogadni, hagyni, hogy jólessen.
