Helyzet: válófélben, és egy kívánságom lenne. Miért nem hagynak békén egy percre, vagy inkább örökre??? (…)
Egy krízis közepén a gyerekkel, a gondolataim folyton a volt férjem körül. Keresem a hibákat, mit rontottam el, mit rontott el, tudom, hogy olyan dologgal szembesültem, amit csak elengedni lehet, mégis ragaszkodnék egy kicsit hozzá, és ekkor anyukám felhív, hogy a számla meg a villany, és ma, csak ma lehet diktálni, de ő nem tudja, mert mobilon nem lehet felhívni a központi számot. Nekem működött, mondom, de ő állítja, hogy az ő telefonján meg nem. Ok, megadom magam, legyen, az online felületen beírom, csak zárjuk le az ő sosem végett érő problémáját. Zúg a fejem, szédülök, napok óta alig eszem, nem tudok nyelni a megélt borzalmaktól, de majd bediktálom a villanyóraállást.
Pár nap múlva…
Csöng a telefon, anyám, újra teljesen kiakadva: miért kaptam 38 000 Ft-os villanyszámlát? – kérdezi. Nem tudom, felelem, én csak bediktáltam amit kért, 5 kW fogyasztást, hogy ne ua legyen, mint korábban. A lakást nem használtuk, a villany nem égett. De akkor is – jön ez a szuper fordulat, ami épp hányingert okoz. Nem tudom, mondom. Leteszem.
Pár nap múlva, ismét…
Anyukámnál vagyok a gyerekkel, újra felhozza a számlát, megadom magam, nézzük meg, mit írtam. Kiderül az ég, és csak nézem és nézem a monitort, hogy igen, ezt én csináltam, sikerült 5000 kW fogyasztást beírnom, egy apró szám elírásával, csak épp az ezresek helyén.
Megvan az ok, a hunyó valóban én voltam, és akkor a gyerekkel egymásra nézünk, és kitör belőlünk a krízis első és legédesebb szívből jövő röhögése.
Ui: a spontán önmegbocsátás egy csomó gátat ledöntött, édes megkönnyebbülés járta át a testem. Bónusz: anyámat felvillanyozta a feladat, hogy megoldhat valamit. Rég láttam ennyire eltökéltnek. És végig is ment az úton.
